Az elmúlt este búcsúzott el Josep Guardiola vezető edző a hazai közönségtől. A szezon végéig - amikor Guardiola távozik - már nem lesz több meccs a Camp Nouban.

Az, hogy én még nem láttam ilyen búcsúztatást, nem akkora szó, mint az, hogy a Sporttévé gyakori szakértője, a neves sportújságíró Hegyi Iván sem tudott felidézni emlékezetében ehhez hasonlatos eseményt.

Pep Guardiolát, aki a modern foci forradalmára, szeretik a katalánok. Azon kevés, kivétleles emberek egyike ő, aki a saját hazájában (és a globalizálódó világban a hazafiságnak különleges jelentéstartalma van Katalóniában) is próféta lehetett. Guardiola eleganciája, emberi méltósága és tisztességessége nem csak a pályára terjedt ki. Módszere ellen olyan kiemelkedő csapatoknak, mint amilyen a Reál Madrid is, évekig kellett keresniük az ellenszert, mire - idén - megtalálták.

A Barcelona legutóbbi aranykorának kulcsembere nem kevesebbet tett, mint visszacsempészte a szellem és a lélek egységének fontosságát a játékba. A játékosokat embernek tekintette, és úgy is kezelte. Nem volt híve sem a megalázásnak, de nem is hatotta meg senki sztársága sem. Bátor volt, és elhitette az egész világgal - és természetesen a saját játékosaival is - hogy mindenekelőtt fejben dől el a játék. És szívben.

Hát csodálkozunk-e azon, ha a mindig túl kicsinek ítélt, félszeg, távoli országból érkezett Lionel Messi annyira megsiratta a Pep távozásáról szóló hírt, hogy nem volt ereje megjelenni a hivatalos sajtótájékoztatón?
Elolvasom »

Jó annak, aki nem divatdrukker, meg nemcsak a sztoriért, sőt, drámáért nézi a focit!

Az most biztos nem izgult, hogy akkor most a kiszivárogtatások igazak, és Josep "Pep" Guardiola tényleg otthagyja-e az FC Barcelonát, vagy pedig csak a jelenleg amúgy is romokban heverő csapat fölött köröző sajtókeselyűk mesteri átverése zajlik, és a tősgyökeres katalán edző újabb évre vállalta a gránátvörös-kékek irányítását.

Most már tudjuk, néha a sajtó igazat is ír: Josep Guardiola elmegy a Barcelonától.

Az argentin csatárt értékelni mindig felér egy kisebb tudathasadással. Mert egyfelől, ugye, ott van az sok megkérdőjelezhetetlen eredmény, számok, melyek magukért beszélnek, címek, melyek megszerzésében főszerepet vállalt Lionel Messi.
És vannak olyan momentumok, mint a keddi meccs is, melyekről a jóindulatú és józan embereknek is olyan közhelyek ugranak be, mint például, hogy Lionel Messi is ember, neki is lehet rossz napja.
Míg ez természetesen kétségtelen, és érthető is, nem lehet nem érteni az ezek mögött meghúzódó mögöttes tartalmat: ha minden rendben lenne, azt nem kellene magyarázni.

Azt tanácsot kaptam a futballban semleges barátomtól a csúfosan elbukott clásico után, hogy a Barcelonaért haragudjak, ne rájuk. Nyilván azért mondta, mert nem látta a meccset. Ha látta volna, értené, ma szabad a csapatra is haragudnom.

A csapategységgel szerencsére továbbra sincs gond: mindenki egységesen gyenge volt, a képességei alatt teljesített. Az első perctől az utolsóig valamilyen álmatag tanácstalanság szállta meg a játékosokat. Míg a Reál Madridnak a meccs nagy részén - akiknek elvileg nagyobb volt a tét - még csak meg sem kellett magát erőltetnie. Semmi olyan alávalóságra sem volt szükségük, amiért a Mourihno által formált Madridot sokan nem szeretik: se durvaság, se színészkedés, se meccsvégi boxgála nem kellett, a Madrid végig dominálta a helyzetet. Mourinho, úgy látszik, rájött valamire. A Barca egyik nagy fegyvere a mítosz. Egyszerűen nem kell benne hinni. Összetrombitálhatnak százezer culét pompás stadionjukba, fennhangon énekelhetik a himnuszukat teli torokból, nem kell tőlük félni.
És a Madrid nem is félt, bár nyilvánvalóan ők sem számoltak ilyen fokú indiszponáltsággal. Ezt a bajnokságot megérdemelten nyerik majd meg.

A Barcelona 2011/12-es szezonjának legnehezebb hete a lehető legprivátabb hírrel kezdődik a Messi iránt érdeklődők számára. Úgy tűnik, Antonela Rocuzzo, Messi barátnője/ jegyese/ felesége (?) terhes. Elolvasom »

Szeretünk olaszok ellen játszani, mert amíg hangoskodnak, hőbörögnek, színészkednek (beszerezve pár teljesen felesleges sárgát), addig a hónuk alatt szépen el lehet surrani, és be lehet lőni a gólokat.
Az AC Milan elleni mérkőzéseken viszont többnyire nem ez a rendkívül szórakoztató kép tárul elénk (persze többnyire nem babra megy a játék), hanem kemény birkózás. Ami szintén élvezetes lehet.

Tegnap azonban kicsit csalódottak voltunk. Nemcsak a meccs igen alacsony színvonala, már-már unalma miatt. Hanem azért is, mert ennél láttunk már méltóságteljesebb menetelést a BL-győzelem felé.
Persze-persze, amikor majd Münchenben a magasba emelik a kupát a katalánok, nem ezen fogunk keseregni. Mégis míg a meccs eredményével elégedettek vagyunk, maga a játék nem tetszett.

Az emberre óhatatlanul rájön a bírózás egy ilyen meccsen, még ha nem is szokása egyébként. Elolvasom »

Be kell vallanunk, mi itt a Messianizmus blogon nem szíveljük túlzottan az idősebb Messi, Leo apjának médiakajtatását. Erősen vélelmezzük, a Leóhoz méltatlan munkák mögött (főleg a modellkedés mögött) általában ő áll. Ma már persze nem annyira, mint régen; ma a gépezet már magától működik, és talán kis kedvencünk sem olyan kelletlen a kamera előtt, mint régebben. De elég biztosnak látszik, hogy valaha - egyébként kiváló üzleti érzékkel és nem kis kockáztatással - Jorge Messi indította el fiát ezen a jól jövedelmező úton.

Nem nagyon vannak szavak, az biztos. A mai BL-fordulóban a Barcelona 7-1-re megverte szegény Bayern Leverkusent. A hét gólból ötöt (!!!) Lionel Messi lőtt, a másik kettőt az európai klubszíntéren debütáló Cristian Tello.

Ez alatt a kilencven perc alatt csak úgy dőltek a rekordok: még senki sem lőtt a Bajnokok Ligájában egy meccsen öt gólt. Ez a bravúr egyébként Messinek is most sikerült először. (Mellesleg ma lett meg a 18. mesterhármasa.)

Jelenleg 7 góllal van lemaradva minden idők legeredményesebb Barcelona-góllövőjétől, Cesartól. Vagyis könnyen elképzelhető, ha ilyen iramban tör előre, pár héten belül be is állíthatja  rekordját, sőt, túl is szárnyalhatja a legendás játékost.

De ne szaladjunk előre! Van ma is mit ünnepelni.

Tessék nézni!

Tegnap este Bernben Lionel Messi újabb mesterhármasnak örülhetett. Csakhogy ez most nem a spanyol bajnokságban esett, hanem argentin színekben. A válogatottal ez az első.

A képet persze árnyalja, hogy az ellenfél Svájc volt. Nem akarom őket persze lekicsinyleni, de azért nem tartoztak sosem a futball-nagyhatalmak közé.

Mindössze annyit tudok róluk, hogy az FC Sionban játszott Messi nagy barátjának, Ronaldinhónak Roberto nevű bátyja. És, hogy a magyar vonatkozás se maradjon el, ma Vanczák Vilmos erősíti a 2011-es svájci kupagyőztest.

A 191 cm magas hátvéd egyébként Messi nemzetközi karrierjének is egy igen kellemetlen szereplője.

Messi Magyarország ellen debütált nemzeti színekben 2005-ben. A második félidőben kapott játéklehetőséget, ám mindössze 46 másodpercet töltött a pályán. Vanczák lerántása (!) miatt a legendás, német játékvezető, Markus Merk pirossal küldte le. Szegény kis Leo utána egész éjszaka sírt állítólag, attól félt, soha többet nem hívják a nemzeti tizenegybe ezután a buta eset után.

Lionel Messi inspiráló ereje tagadhatatlan. Még Josep Guardiolának is a sajtóhoz kellett fordulnia, mert kifogyott a jelzőkből.
A kommentátorok egészen kreatív, már-már költői szavakat találnak Messi játékára manapság. A "zsenire", "királyra", "félistenre" már föl sem kapnánk a fejünket, ezért jó, hogy a Chuck Norris-viccuniverzumba illő szófordulatokat találnak ki a tévések. A legjobbra az ESPN műsorvezetője ragadtatta el magát: Messi trükkjei láttán könnyezni kezd a hagyma.
A másik díjnyertes kommentár szerint míg az Atlético Madrid a Boci, boci tarkát prüntyögte, Messi Beethoven IX. szimfóniáját játszotta tegnap a pályán kifogástalanul.

A tegnapi parádé értéke nem csak önmagában mérhető, ha két körülményt is figyelembe veszünk, akkor különösen fontos és nagyszabású ez a diadal. 

A bajnokságnak búcsút inthettek a múlt héten már. A Real Madrid egyszerűen túl jó, és egyelőre nincs indokunk azt gondolni, hogy ez változni fog. Több botlás is belefér akkor is, ha a Barcelona mostantól fogva minden meccsen úgy játszik, mint a tegnapin. Ami szép lenne, de azért nem garantált.
Az elhúzó, királyi hajó még látszik a horizonton, senki sem lepődött volna meg túlzottan, ha a motiváció kicsit alábbhagyott volna.

A másik pedig a Valencia ügyes kezdése. Pár perc után az első (és szinte egyetlen, dehát ezt akkor még nem tudhattuk) akcióból ott volt a gól. 0-1-re vezetett az ellenfél a Camp Nouban. Jól mondta a kommentátor, síri csend volt a stadionban. Ha valami, hát ez letöri a morált.

Ismert jelenség a nemzetközi futballban, hogy amint egy játékos az egyéni karrier csúcsára ér, minek következtében elnyeri az Aranylabdát, az ünneplés és ováció után pályafutása lassú hanyatlásnak indul, és többé soha nem lesz képes azon a szinten teljesíteni, mint amikor az elismerést megkapta. Ezt a jelenséget nevezik Aranylabda-átoknak. A kór szinte mindenkit elért, aki az utóbbi időkben díjazott lett. Nem menekült el előle sem Cannavaro, sem Owen vagy Sevcsenko, de még Ronaldinho vagy Kaká sem. Az átok úgy söpört végig a sztárfocistákon, mint Katrina-hurrikán az USA déli partjain; jaj, a győzőnek. A futballista jó játékos marad utána is, időről időre még sztárcsapatokból is képes marad kiemelkedni, alapképességeit soha nem veszíti el, de már nem ugyanúgy, mint akkor (éjjel).

Az Aranylabda-átok hatása alól az utóbbi időkben összesen két játékos volt képes kivonni magát. A 2008-as győztes Cristiano Ronaldo, illetve az azóta minden évben a legjobbnak választott Lionel Messi. Ők a díj megnyerése után nem renyhültek el, nem fakultak ki; ellenkezőleg: szobruk anyagához mindig rátettek még egy és még egy és még egy lapáttal. Többek között ezért is tartjuk őket a jelenlegi világfutball legjobbjainak.

Mindenekelőtt gratulálunk Lionel Messinek harmadik Aranylabdájához.

Elvitatni nem lehet az idei díj jogosságát. Talán csak tőlem, az egyik Messi-bloggertől autentikus, ha nem vagyok teljesen elégedett.

A 2011-es évben Lionel Messi futballista-karrierje új szakaszba lépett, és ez akkor is kimondható, ha persze nem ismerjük a folytatást, azaz nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, mit hoz 2012. Röviden összefoglalva erről van szó: Messi 2011-ben vitathatatlanul a jelenkor legjobb futballistájává lépett elő, aki klubszinten és egyénileg minden szempontból csúcsra ért; mostantól mindössze annyi a kérdéses, hogy föl tudja-e tenni majd a koronát a pályafutására, azaz fölér-e végre a csúcsra hazája válogatottjával is. Az alábbiakban ennek a vízválasztó évnek néhány emlékezetesebb mozzanatát emeljük ki, időrendben, szubjektíven, ahogy megéltük.

Mellesleg a Klub vb döntője is tegnap volt. A Barcelona győzött, business as usual. Az lenne a szenzáció, ha nem így alakult volna. Természetesen gratulálunk, és köszönjük, hogy a szurkolás meghozza a gyümölcsét újra és újra.
Szegény, peches David Villának gyors gyógyulást kívánunk. Ma este héttől lehet érte szorítani, akkor lesz ugyanis az oprációja.

Ám ennél messzebb menő kérdésekre is választ kaptunk tegnap délben.

Messianistaként némileg csodálkozva bámultuk a Clásico előtt lépten-nyomon szemünkbe ötlő összehasonlításokat, melyekben Messi és Cristiano Ronaldo kvázi azonos szinten említődött. Egyik ebben jobb, a másik abban, összességében hasonló kvalitású futballisták; szólt a fácit. Sokadik Clásico-juk után a pohárba ismét tiszta víz került: a két futballista nem egy szint. És ez nem CéEr elmarasztalása, hanem Messi dicsérete.

Minden ellenünk szól. Hat ponttal vagyunk lemaradva a bajnokságban fő riválisunkhoz képest. A Real Madrid eddig úgy robogott végig ellenfelein, mint egy csillogó expressz. A hasonlat abban is megállja a helyét, hogy Mourinhoék mintha kötött pályán mozogtak volna, úgy szorították rá magukat a kötelező feladatra.

Ezzel szemben a Barcelonánál több kisebb kisiklás is történt. Na, nem tömegkatasztrófák, csak pár beragadt váltó. Ráadásul az utolsó pillanatban sikerült többször is behúzni a vészféket.

Nagyobb baj viszont, hogy egyszerre több hajtómű is meghibásodott. Ráadásul a legújabbak, így az összes terhelés a jól bejáratott, de értelemszerűen agyonhasznált motorokra jutott.
Csoda-e, ha a teljesítményük néha a nullához tartott?

Persze expresszhez lehet hasonlítani a Barca vonatját is. A Transz-Ibériai Expresszt azonban sajnos kevésbé idézi dinamikája okán, mint inkább a hosszú, végeláthatatlan és barátságtalan tájon való vontatott áthaladás képével.

Nem áll jól a Barcelona szénája, ezt talán a legelvakultabb culé is elismerheti. A Real Madrid előnye két héttel a szezon első clásicója előtt hat pontra nőtt, vagyis december 10-én több múlik, mint gondoltuk.

Sokan Messit teszik felelőssé a helyzetért. Nem érezzük ezt teljesen jogosnak persze. Azért fáradt, mert nem bír egyetlen meccset sem kihagyni. De vajon az ő hibája-e ez? Nem neki kellene eldöntenie, mikor mennyit játszik, hanem Guardiolának.

Páran egyenesen kedvetlennek látják. Keveset fut, nem támad vissza, a felezővonalat is alig lépi át. Argentin-válogatott-szindrómát állapítok meg ezeknél a türelmetlen kritikusoknál. Hát mindent ő csináljon? Bezzeg máskor meg pont azt hozzák föl ellene, hogy a csapat nélkül nem ér semmit sem! Hát akkor a tisztelt többiek dobják is be magukat.

Önzősége a következő csomó a kákán. Többet kellene passzolnia a többi csatárnak, mondják nagyokosan. Na, de mégis kinek? Nagyobb az esély a gólra, ha az ember a hátvédeknek adja a labdát, mintha David Villának. Ő biztos nem talál be, a védők esetleg szögletre rúgják, jobb esetben öngól is lehet belőle.

Lionel Messi továbbra is a világ legjobbja. Dolgozatomban pont arra kívántam rávilágítani, hogy ha neki sem megy, arra bizony van magyarázat.

Erre a képre viszont aligha...

Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, H-csoport: AC Milan - FC Barcelona 2-3

A foci közösségi élmény, ahogy ezt a Messianizmus blog teljes szerkesztősége tegnap megtapasztalta.

A Paulanet Sörház vendégeiként HD minőségben nézhettük végig a tegnapi AC Milan - FC Barcelona összecsapást, melynek a presztizsbeli tétje nagyobb volt, mint a valós. A Barca már az előző csoportmérkőzésen biztosította magának a továbbjutást, már csak a csoportelsőség kérdése azonban még lebegett a levegőben. A 2011/12-es BL-szezon a Barca számára egy kínosan elkönnyelműsködött Milan-meccsel kezdődött a Camp Nou-ban. A mázlista milánóiak az első és az utolsó percben egy-egy ügyes kiugrással biztosítottak maguknak egy pontot.
Tegnap viszont - hiába éreztünk pár percig erőteljes déja vu-t - a Barca végül a múltkori 2-2 beállítása után még egy gólra képes volt Xavi Hernándeznek köszönhetően, aki a Lionel Messitől kapott elegáns passzt érvényesítette. Igaz, a döntetlen már jóval a második félidő lefújása előtt érkezett.